P1450169-800

RBK 2016 – BÚÉK 2017

A szilveszter a nagy év végi számadások ideje, így mi is visszatekintettünk. Átgondoltuk, mik történtek velünk ebben az esztendőben… Tartsatok velünk!

P1440230-8002016. ÁPRILIS – a Rabó Kapussulihoz köthető első hivatalos dátum.
Április 3-án öt csodás kis kapus hozzájárult Rabó régi álmának megvalósulásához, és megnyithatta kapuit a Rabóczki Balázs Kapusiskola. A srácokra egy hat alkalmas Kapus Kurzus várt, amely alatt a kapusjáték legfontosabb elemeit ismerhette meg az, aki csak most szeretett bele ebbe a posztba, illetve mélyíthette tudását az, aki már gyakorlott hálóőrként érkezett hozzánk.
Áprilisban még kétszer találkoztunk, így a viszonylag sűrűnek mondható első hónapban sok minden ragadt már a kapuspalántákra! 😉

P1440104-8002016. MÁJUS– megérkezett Rioba az olimpiai láng, Áder János a brit miniszterelnökkel tárgyalt, az ukrán versenyző megnyerte a 61. Eurovíziós Dalfesztivált, osztrák sógorainknál is lezajlott az elnökválasztás, és a világ második legrangosabb kerékpáros körversenyén indulókkal szolidaritásban nálunk két kemény edzésen fejlődhettek a fiatalok – ezúttal a lábmunkájuk, lábtechnikájuk javításán és a talajérési technikák bemutatásán volt a hangsúly.

P1440684-8002016. JÚNIUS – örömmel konstatáltuk, hogy a Fülöp-szigetek államfői székét új elnök foglalhatta el, és szuper, hogy Spanyolországban is megtartották a parlamenti választásokat! Minden tiszteletünk azé a két emberé, akiket Ferenc Pápa szentté avatott, minden tiszteletünk a magyar válogatotté az EB szereplés miatt, ám minden tiszteletünk a mi kapusainké is, akik azért hullajtották izzadságcseppjeiket, hogy megtanulják, hogyan kell az oldalról bejövő labdákat hárítani, hogy egyszer majd Ők is olyan nagy kapusokká váljanak, mint az EB-n résztvevő portások!

P1450169-800A nyár tartogatott még RBK edzéseket, mégpedig az első kapustáborunkban, melyet a mai napig gyakran és jó szívvel emlegetünk. Sanyika, Bébi, a dekázóversenyek, és a strandolás az edzések mellett mind nagyon emlékezetes momentumai voltak a tábornak.

Rabó és kapusai Abu-Dhabiban
Rabó három kapusával, Saeed-del, Aziz-zal és Saif-fal Abu-Dhabiban
2016. AUGUSZTUS – Rabó külföldi munkája miatt átmenetileg szüneteltetnünk kellett a Rabó Kapussulit. Mielőtt azonban repülőre ült, még kapuba állt az ARËNA Hetesrúgó párbaján, amelyet egyik kapusunk, Pillár-Bán Zsombi nyert meg, sőt, Schmidt Milán is felállhatott a dobogóra! 😉 imageedit_2_4009901382

2016. NOVEMBER – Az év vége elhozta a lehetőséget a folytatásra! Miután Rabó hazatért az Egyesült Arab Emirátusokból, november 23-tól egy újabb lépést tehettünk előre, és immár heti rendszerességgel tarthatjuk edzéseinket az ARËNÁ-ban! Az összeszokott kis csapatunk két új taggal, Petyával és Levivel bővült! 🙂 20161123_193506-800

2016. DECEMBER – Az idei, és egyben első RBK-s évünk utolsó edzésén több Szülőt is megmozgattunk! Öröm volt látni Apák és fiaik “csatáját”, és a verejtéket a felnőttek arcán is!:-D rbk-20161221

Az idei évünk legjobb pillanatait nézzétek vissza Galériánkban, Facebook oldalunkon és YouTube csatornánkon!

Búcsúzóul pedig olvassátok el Rabó értékelését az első RBK évről:

20161123_185727-800“Nagyon nagy öröm volt számunkra a Kapusiskola megnyitása, hiszen ez egy régi álom beteljesüléseként jött létre idén tavasszal. Büszkén mondhatjuk, hogy azokat az értékeket, amiket az indulás előtt megfogalmaztunk, (figyelem, fegyelem megtartása, a kapusjáték minden szegmensének átadása) megvalósult. Azt a fajta célkitűzést, miszerint számunkra nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos, megtartottuk, és mindvégig az egyéni fejlettségi szintek figyelembevételével, a hibajavítás fontosságát szem előtt tartva zajlottak edzéseink.
Ezúton szeretnék köszönetet mondani Kummer Zoltánnak, az ARËNA atyjának, akit a jövőben még inkább szeretnénk “kihasználni” a gyerekek örömére, mert úgy látom, hogy – a poszt jellegénél fogva – továbbra is egyre növekvő igény van a kapusképzésre. Reményeink szerint a 2017-es évben a heti rendszerű edzések mellett hétvégi edzésnapokat is be tudunk vezetni, ami azonban már most biztos, hogy az első, hagyományteremtő turnus után jövőre is várunk Titeket nyári táborral!”

A tábor részleteivel hamarosan jövünk is, addig is azonban vidám szilveszter estét és

Nagyon Boldog, Sikerekben gazdag Új Évet kívánunk Nektek!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.